MUSTÁRMAG KOLLEKCIÓ

MUSTÁRMAG KARKÖTŐ

Erősítse meg az Istenbe vetett hitedet a mustármag karkötő amikor ránézel.
Válassz hozzá egyet az isteni erények medáljai közül.

MUSTÁRMAG KARKÖTŐ

Erősítse meg az Istenbe vetett hitedet a mustármag karkötő amikor ránézel.
Válassz hozzá egyet az isteni erények medáljai közül.

jézus mondta:

“Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Fa lesz belőle, úgyhogy jönnek az ég madarai, és az ágai közt fészkelnek.” – Mt 13,31

MUSTÁRMAG nyaklánc

Az Isten országát Jézus a mustármaghoz hasonlította. Ezt a példabeszédet viseled nyakadban egész nap. Válassz hozzá egyet az isteni erények medáljai közül.

MUSTÁRMAG nyaklánc

Az Isten országát Jézus a mustármaghoz hasonlította.
Ezt a példabeszédet viseled a nyakadban egész nap.
Válassz hozzá egyet az isteni erények medáljai közül.

a mustármagról

A mustármag egy csupán 1 mm-es mag, melyből 2-3 méteres növény is fejlődik. Mégis, Jézus szerint csak ennyi hitre van szükségünk és semmi sem lesz lehetetlen, akár hegyeket vagyunk képesek megmozgatni.

MUSTÁRMAG FÜLBEVALÓ

Finom és nőies tagja a mustármag kollekciónak.
Meríts hitet a benne lévő üzenetből a nyaklánc és a karkötő mellett.

MUSTÁRMAG FÜLBEVALÓ

Finom és nőies tagja a mustármag kollekciónak.
Meríts hitet a benne lévő üzenetből a nyaklánc és a karkötő mellett.

JÉZUS A TANÍTVÁNYOKNAK:

„Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” – Mt 17,20

MUSTÁRMAG KULCSTARTÓ

Legyen veled utadon a mustármag példabeszéd idézete. Kiváló ajándék férfiaknak és a család minden tagjának.

MUSTÁRMAG KULCSTARTÓ

Legyen veled utadon a mustármag példabeszéd idézete.
Kiváló ajándék férfiaknak és a család minden tagjának.

PÁROS AJÁNLAT

Válaszd együtt a mustármag fülbevalót és kulcstartót most kedvezményes áron.

PÁROS AJÁNLAT

Válaszd együtt a mustármag fülbevalót és kulcstartót most kedvezményes áron.